2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó
4°C Budapest

Kettős gyilkosság Szegeden: álmukban csapott le az áldozatokra

A hajléktalanként élő férfi egy bozótvágóval és egy késsel végzett áldozataival még januárban; most vádat emeltek ellene.
Tenyek.hu
2021. november 22., hétfő 09:02
Vágólapra másolva!

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a többszörösen büntettet előéletű férfit különös kegyetlenséggel, több, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.

A vádirat szerint a két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben alakítottak ki fából és fóliából lakóhelyiséget. A vádlott alkalmi ismerősük volt. A vádlott kihasználva az egyik sértett távollétét, beköltözött lakrészébe, és néhány napot ott aludt. A visszatérő sértett ezt észlelte, és elzavarta a férfit.

A vádlott január 6-án visszament az erdőbe egy 50 centis, fanyelű bozótvágót és egy kést vitt magával. A két alvó áldozatokat előbb a bozótvágóval többször fejen ütötte, majd nyakon szúrta. A sértettek a helyszínen meghaltak.

Az órák múlva visszatérő harmadik társuk nem észlelte a történteket, a sötétben lefeküdt aludni, csak a helyszínre érkező rendőrök ébresztették fel. Ha nem lett volna távol, valószínűleg őt is megöli a vádlott.

A főügyészség a letartóztatásban levő vádlottra tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta - tudatta a csoportvezető ügyész.

Fotó: police.hu

MTI

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk