2025. november 16. vasárnap, Ödön
8°C Budapest

Fekete péntek: rengeteg buktatót tartogathatnak a közelgő akciók

Sokan a legkedvezőbb árakon szeretnének hozzájutni a karácsonyi ajándékokhoz, de nem árt alaposan odafigyelni rendelés előtt. 
Tenyek.hu
2021. november 13., szombat 15:44
Vágólapra másolva!

A fogyasztóvédelem munkatársai évről-évre igyekeznek felhívni a figyelmet a hamis weboldalakra és az ott történő internetes csalásokra, ennek ellenére mégis rengetegen dőlnek be a hamis ajánlatoknak.

Az első és legfontosabb szabály, hogy minden webáruház esetében a vevő rendelés előtt alaposan olvassa el a feltüntetett részletes tájékoztatót illetve az ÁSZF-et, mert abban rögzíteni kell az elállási jog gyakorlásának részletes szabályait, a fizetési módokat, a szállításra vonatkozó időtartamot és annak költségeit, illetve elöljáróban alaposan meg kell fontolni egy olyan helyről való rendelést, ahol a beazonosíthatóság (székhely, e-mailcím vagy telefonszám, cégnév, ügyfélszolgálat elérhetősége) nincsenek megfelelően feltűntetve, vagyis ezek az információk hiányosak.

A túl olcsó termék is sokat sejtető lehet, itt fennáll a veszélye, hogy közel sem azt kapjuk majd, mint amire számítottunk, ezért érdemes az interneten különböző oldalak ajánlatait összehasonlítani, így elkerülve az esetleges átverést.

Ha a fogyasztó a termék kiérkezésekor mégsem elégedett azzal, így meggondolja magát, azt mindenképp írásban jelezze a webáruház felé. Fontos, hogy ne csak azt írja le, hogy például más terméket várt vagy az árucikk hibás és ezért panasza van, hanem kifejezetten a teljes átutalt összeget kérje vissza annak okán, hogy meggondolta magát, ha viszont az ajándék hibája mindössze annyi, hogy „nem tetszik”, akkor csak a kereskedő jóindulatán múlik, kicseréli-e azt vagy épp visszaadja-e annak vételárát.

A webáruház visszautaláskor nem vonhat le a korábban kifizetett pénzből „használati díjat” vagy bármilyen más címen egyéb összeget.

A részletes tájékoztató a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége Facebook- oldalán olvasható. 

 

A címlapfotó illusztráció

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk