
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A pécsi Árkádban csütörtök reggel kiürítési gyakorlatot tartottak, ami reggel 9 órakor kezdődött, és mindössze 20 percet vett igénybe.
A próbariadót minden évben hatóságilag kötelesek megtartani, az időpont idén is az év második felére esett. A gyakorlaton egy bombariadót szimuláltak, ezért fontos, hogy az üzletek már nyitva legyenek, amikor mindezt lebonyolítják. A riadó alatt minden vásárlónak el kellett hagynia az épületet, az eladók közül üzletenként egy fő tartózkodhatott bent. A riadó pontos időpontjáról, előzetesen egyeztettek a szükséges hatósági szervekkel, köztük a Terrorelhárítási Központtal (TEK) is. Minden gyorsan, és zökkenőmentesen zajlott, majd a bevásárlóközpontot újra kinyitották, és a vásárlók is visszamehettek az épületbe – írta meg a Baranya megyei hírportál.
Címlapfotó: facebook.com/arkadpecs

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen