
Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Őrszolgálata kedden kora délután kapott bejelentést, hogy a ragadozó ismét felbukkant Borsodnádasd közelében. A szakemberek azonnal a település széléhez indultak, ahol megtalálták a ragadozót egy erdős területen napozva.
A két szakember óvatosan közelítette meg az állatot, hiszen viselkedése kiszámíthatatlan. A szervál a kiadott hangokra reagált, majd étellel csalogatták magukhoz és óvatosan a ketrechez irányították. A BNPI azt közölte, hogy hosszabb időbe telt, mire a ketrecbe be tudták zárni, de a kemény munka kifizetődött.
A helyszínen lévő szakemberek azt jelentették, hogy az állat viselkedéséből látható volt, hogy emberhez szokott példány. Azonban nagyon legyengült állapotban találták meg. Ez azért lehet, mert valaki háziállatként tartotta és etette, így az állatnak az elmúlt napokban nem voltak meg a kellő képességei önállóan táplálékot szerezni.
A ragadozót a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság átadta a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, ahol megfelelő körülmények között tudják tartani.
A BNPI felhívja a lakosság figyelmét, hogy egzotikus állatokat venni és háziállatként tartani ezért veszélyes. Ha az állatot nem találták volna meg ilyen hamar, minden bizonnyal elpusztul a hideg novemberi időjárásban táplálék nélkül.
A szervál biztonságban megérkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe:
Címlapfotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin