
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
Több járművet érintő baleset történt a 4-es számú főút 210-es kilométerszelvényében szerda reggel. A Hajdú-Bihar megyei hírportál információ szerint nyolc személyautó és két kamion ütközött össze Ebes térségében. A rendőrség szerint eddig tisztázatlan körülmények között belehajtott az álló kocsisorba egy kamion.
Műszaki mentés céljából a debreceni és a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók érkeztek a karambol helyszínére. Továbbá több mentőegységet is riasztottak a balesethez.
A lap információ szerint az egyik autóból menet közben, pánikszerűen ugrottak ki az emberek, mert látták, hogy a kamion össze fogja tolni az ott közlekedőket. Egy másik, a sor elején lévő autóból hatalmas fénycsóvát észleltek, majd egy nagy ütődést éreztek.

Fotó: haon.hu/Tóth Imre
Az Országos Mentőszolgálat elmondta, hogy a baleset következtében négyen sérültek meg. Egy középkorú férfi súlyos, egy gyermek és két férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ellátásukat követően stabil állapotban szállítottak mindenkit a kórházba.

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


