
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Miklósvölgyi Péter, a fesztivált szervező Campus nonprofit kft. ügyvezetője felidézte: a Debreceni Egyetem (DE) külföldi hallgatói 20 csapatban 60-féle ételt főztek a Zamat fesztiválon. Az adagonkénti 500 forintos bevételből 2,4 millió forintot ajánlottak fel a Debreceni Karitatív testületen keresztül a három család megsegítésére - tette hozzá.
Sayed-Ahmad Mohamed, a DE hallgatói önkormányzatának alelnöke jelezte: a húsz, külföldi diákok alkotta csapat három nap kemény munkával állt helyt a fesztiválon. A külföldi hallgatók rendezvényein mindig fontos szempont a jótékonykodás, így történt most is, és ezt a hagyományt folytatják a jövőben is - mondta.
Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere, a karitatív testület társelnöke azt mondta, a nehéz élethelyzetben lévő családokon igyekeznek mindig segíteni. Ezúttal a felajánlásból 800-800 ezer forinttal támogatnak három, beteg gyereket nevelő családot. Karácsony előtt ezzel is szeretnének egy kis szeretetet küldeni, reményt, hitet adni a rászorulóknak, s jelezni, hogy a gondoskodó város ott áll mellettük a nehéz időkben - hangoztatta az alpolgármester.
Rózsahegyiné Juhász Éva, a karitatív testület elnöke hozzátette: évről évre, hónapról hónapra egyre több rászoruló és egyre több segíteni tudó keresi meg a szervezetüket. Ezáltal gyakorlatilag egész évben, folyamatosan tudnak segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak - fűzte hozzá.
MTI Címlapfotó illusztráció:Facebook/Debreceni Karitatív Testület

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint