
Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország
A 96 éves Irmgard Furchner titkárként dolgozott a náci Németország egyik haláltáborában a második világháború alatt, ahol a vád szerint több mint 10 ezer ember tömeges meggyilkolásában működött közre.
A bíróság múlt csütörtökre tűzte ki a nő tárgyalását, ahol azonban nem jelent meg, így elfogatóparancsot adtak ki ellene. Később kiderült, hogy a Stutthof nevű koncentrációs tábor egykori titkára fogott egy taxit, miután elhagyta a hamburgi idősek otthonát, ahonnan aztán metróval menekült tovább.
A szabadságot azonban nem élvezhette sokáig, ugyanis néhány órával később elfogták a rendőrök és őrizetbe vették. A nőt végül kedden szabadlábra helyezték, viszont az elnapolt tárgyaláson - amelyre október 19-én kerül sor - továbbra is meg kell jelennie.
Itzehoe városának bírósága nem tért ki a szabadon engedés feltételeire, ám erősen bíznak benne, hogy most meg fog jelenni a tárgyaláson.
"A bíróság felfüggesztette az elfogatóparancsot, és elővigyázatossági intézkedések mellett szabadlábra helyezte a vádlottat” - mondta Frederike Milhoffer, a bíróság szóvivője.
Az ügyészség azzal vádolja a "gonosz titkárának" becézett nyugdíjast, hogy segített a fogvatartottak szisztematikus meggyilkolásában Stutthofban, ahol 1943 júniusa és 1945 áprilisa között Paul Werner Hoppe táborparancsnok irodájában dolgozott.
A vád szerint nagyjából 65 ezer ember halt meg a Gdansk melletti táborban, köztük zsidók, lengyel partizánok és szovjet hadifoglyok.

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá

Riasztást adtak ki több járásra is

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak