
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Óriási küzdelem folyt vasárnap a Sztárban sztár leszek! versenyzői között. Nehéz dolga volt a zsűrinek az értékelésnél, amikor pontoznia kellett a produkciókat. Hajszálnyi különbségek voltak csupán a tehetséges énekesek produkciói között.
A show végén úgy alakult, hogy a közönség szavazata alapján Szaszák Zsoltnak ért véget a verseny.
Zsolt Mester Tamás bőrébe bújt, legendás líráját, az Altass el című dalt adta elő. Mesterét Tóth Gabit nagyon meghatotta versenyzője produkciója, az a mély átélés, amivel Zsolt énekelte ezt a bensőséges dalt, amit Mester Tamás eredetileg az édesanyjához írt. Bár mindegyik mester egyetértett azzal, hogy tökéletes előadást láthattak a színpadon, nem mindenkit hengerelt le annyira az éneklés, mint Gabit. Majkának és Jocinak is hiányzott valami és ezzel talán a közösség is egyet értett, most így Zsoltnak keleltt búcsúznia.
Zsolt elárulta, mit gondol a kialakult helyzetről és az őt ért kritikákról.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek