
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Ahogyan arról a Tények.hu már korábban beszámolt, az öt halálos és három sebesült áldozatot követelő, múlt szerdai támadás gyanúsítottja a 37 éves, dán Espen Andersen Braathen, aki beismerte a többszörös emberölést, és aki valósszínűleg pszichés problémákkal küzd korábbi hivatalos közlések szerint.
A nyomozás jelenlegi állása alapján a támadó először nyíllal lőtt több emberre, majd az íját és nyilakat valahol elhagyta vagy otthagyta, és két szúrófegyvert használt véletlenszerűen kiválasztott áldozatai ellen lakóházakban és nyilvános helyeken is, ugyanabban az utcában - közölte egy rendőrfelügyelő hétfői kongsbergi sajtóértekezletén. Hozzátette, hogy a nyomozás még mindig az elején tart, és szándékosan nem árulta el a nyomozás sikere érdekében, hogy a támadónak milyen szúrófegyverei voltak.
Pénteken azt közölte a rendőrség, hogy a támadónak valószínűleg pszichés problémái vannak, és ez állhat a támadás hátterében is. De továbbra sem zárják ki a dzsihadista terrorizmust az ügyben. A férfi egy-két éve áttért az iszlám hitre, ezért a hatóságok figyelték, kapcsolatot tartottak vele, mert tartani lehetett attól, hogy szélsőségessé válik, voltak erre utaló jelek.
A Verdens Gang című napilap jelentette, hogy a feltételezett merénylőt kórházi felügyelet alá helyezték.
MTI

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint