
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
A 60-as éveiben járó anya és fia 2017 óta nem rendelkeztek biztos jövedelemmel, ezért elhatározták, csalással jutnak majd pénzhez. Tervük szerint magánszemélyeket, cégeket, illetve egy daganatos betegeket támogató alapítványt kerestek meg telefonon azzal, hogy a fiúnak különböző daganatos betegségei vannak, és műtétre, gyógyszerek kiváltására, egészségügyi ellátások fedezetére adományt kérnek, de valójában a büntetett előéletű fiú egészséges volt.
A telefonhívásokat az anya bonyolította, aki ilyenkor síró, könyörgő hangon kérte a támogatást, többször azt állította, hogy a fia meghal, ha nem kap segítséget. A hiszékeny segíteni akarók 5 ezer forinttól több 100 ezer forintig terjedő adományokat utaltak az anya és a fiú bankszámláira, amelyet általában a fiú vett fel, a bankszámlákon egy fillér sem maradt – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
2017-ben a fiú egy alapítványt keresett meg, amelytől támogatást kért a nem létező daganatos betegségei kezelésére. Szerződést is aláírt az alapítvánnyal, melynek folytán rendszeresen pénzt utaltak neki. 2018-ban orvosi igazolást kértek a fiútól, aki ekkor egy hamis házi orvosi igazolást mutatott be, de addigra az alapítvány már közel 4 millió forint támogatást adott a vádlottaknak.
Az ügyészség 160 rendbeli csalással és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az anyát és fiát. Az anya akár 2, míg fia 3 év börtönbüntetést is kaphat.
A címlapfotó illusztráció

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort