
Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi
A fiatalok Sülysáp és Tápiószecső utcáin, udvarain meglátott járműveket céloztak meg elsősorban. Akadt nyitva hagyott kocsi, de a bezárt állapot sem akadályozta őket, addig feszegették, amíg az utastérbe jutottak. Onnan aztán vitték, amit találtak: horgászbotot, orsót, etető kukoricát, vödröt, szerszámos készletet, parfümöt, pénztárcát, fúrót, tojást, zöldséget - számolt be róla a police.hu.
Ha lehetőségük adódott, a kocsikban lévő indítókulcsot elfordítva egyszerűen elhajtottak, majd később kiürítve sorsára hagyták a gépjárművet. Amikor nem autófeltörésekkel ütötték el az időt, meglátogattak egy ABC-t, egy-két házat, és onnan igyekeztek minél több mozdítható és eladható cuccal távozni. Zsákmányaikat később eladták, a kapott pénzt elosztották - testvériesen. Sorozatos bűntetteikkel több, mint 3 millió forintos kárt okoztak.

Fotó: police.hu
A nagykátai rendőrök hétfőn tudták kellő bizonyossággal kijelenteni, hogy kiket kell a júliusban kezdődött bűncselekmény-sorozattal összefüggésben keresniük. A 14 és 15 éves testvérpárt, valamint 20 éves társukat elfogták, kihallgatták, majd őrizetbe vették.
A testvérek részletes beismerő vallomást tettek, a fiatalabb magyarázata szerint kitalálták, hogy pénzt kellene szerezniük, az utcákat róva keresték a lehetőséget. Elsősorban este, éjszaka portyáztak, hisz napközben az iskolapadban volt a helyük. Társuk, a 20 éves M. Arnold minden terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta.
A fiatalkorúak ellen 7 rendbeli lopás bűntettének, három rendbeli lopás vétségének, valamint három rendbeli lopás vétsége kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, M. Arnoldot két rendbeli lopás, egy rendbeli jármű önkényes elvétele bűntettével, egy rendbeli lopás vétségével, illetve egy rendbeli lopás vétsége kísérletével gyanúsítják.
A nagykátai rendőrök kezdeményezték a három fiatal letartóztatását.

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren

Árokba hajtott és felborult egy busz Budapesten

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz