
Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó
A vád szerint a sértett férfi március elején részegen kereste fel a vádlottat annak lakásán, ahol először annak élettársával találkozott, akit szidni kezdett.
Ezt meghallva a házigazda magához vett egy 55 centiméter pengehosszúságú fanyelű díszkardot, amellyel rátámadt a vendégére. A férfi kimenekült az utcára, míg kezét védekezésül maga elé tartotta, miközben a vádlott több ütést mért a karddal a karjára és az oldalára, az ütések közben megvágta a bal kezének egyik ujját is.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A látogató a támadás miatt a kezén könnyebb sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a házigazda által használt kardra és a körülményekre, a súlyosabb sérülések elmaradása a véletlenen múlott.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádiratában végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság kötelezze őt 13 380 forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó

Cetlire írt telefonszámot hagytak egy meghúzott autón Szolnokon, a telefont nem a tettes vette fel

Hajszálon múlt a motorostragédia Zircnél - Videó

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél