
Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson
Szeptember 16-án tettek a bejelentést a rendőrségen, miszerint Kecskeméten a Kiskőrösi út folytatásánál, az M5-ös autópálya mellett egy 40-50 év közötti férfi holttestét találtak meg. Az eljárás során megállapították, hogy a férfi feltehetően közlekedési baleset következtében halt meg, valamint azonos azzal a férfival, akinek eltűnését hozzátartozója szeptember 13-án jelentette a Kecskeméti Rendőrkapitányságon - számolt be róla a police.hu.
A férfi a rendőrség információi szerint gyalogolt. Fekete színű hátizsákot hordott, melyen piros betétek voltak, valamint sötét színű baseball sapkát, továbbá szürkés színű sportcipőt viselt.
Vélhetően elgázolták és a baleset után magára hagyták.

Fotó: police.hu
A Bács-Kiskun megyei rendőrök kérik, hogy aki az elkövetővel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen az Kecskeméti Rendőrkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát!
Továbbá a rendőrség bruttó 300 ezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek.

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval