
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványozta annak az esztergomi férfi letartóztatásának meghosszabbítását, aki augusztus 25-én szerelemféltés miatt brutálisan bántalmazta feleségét.
A férfi rendszeresen megverte feleségét, viszont augusztus 25-én a délutáni órákban olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett. A férfi miután szóváltásba keveredett az asszonnyal, hirtelen nekiesett és először ököllel kezdte ütni, majd egy nagy fadarabbal folytatta az ütlegelését. A nő a rá mért ütések következtében a földre zuhant, viszont a férfi itt nem állt meg, hanem tovább folytatta a kegyetlenkedést. Megtaposta asz asszonyt, majd elkezdett annak hátán ugrálni, akinek ennek következményeként leszakadt a lépe.
Szeptember 9-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap időtartamra elrendelte a férfi letartóztatását.
Dr. Borbély Veronika a megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta, hogy a főügyészség most indítványozta a férfi letartóztatásának meghosszabbítását. Erre azért van szükség, mert fennáll a veszélye annak, hogy a felesége vagy a rá terhelő vallomást tevő tanúk sérelmére újabb bűncselekményt követhet el, valamint a sértettet vagy a tanúkat megpróbálná befolyásolni – számolt be róla a KEMMA.
A címlapfotó illusztráció.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen