2026. július 26. vasárnap, Anikó, Anna
28°C Budapest

Európai igazságügyi miniszteri konferenciát rendez Magyarország

Az igazságügy digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása lesz a fő témája annak az igazságügy-miniszteri konferenciának, amelyet keddtől Magyarország rendez az Európa Tanács magyar elnöksége keretében - közölte Varga Judit az M1 csatorna hétfői műsorában.
Tenyek.hu
2021. október 04., hétfő 07:41
Vágólapra másolva!

A témaválasztás annál is inkább szerencsés, mert Magyarország élen jár az igazságügy digitalizációjában - közölte az igazságügyi miniszter.

Az is a célja a 38 ország részvételével megrendezendő tanácskozásnak, hogy a jogállami tapasztalatokat kicseréljék és elősegítsék minimális nemzetközi sztenderdek kialakítását - tette hozzá.

Varga Judit azt mondta: a 21. század mindenhol a digitalizáció kihívásaival, a mesterséges intelligencia alkalmazásával szembesíti az igazságszolgáltatás szereplőit. A digitalizáció megkönnyíti ugyan az ügyintézést, ám fontos, hogy az alapvető jogok, az adatvédelmi szempontok ne sérüljenek - magyarázta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány Európa-szerte sokat segített az igazságügy digitalizálásában, például Magyarországon sem torlódtak fel emiatt az ügyek. Ez is bizonyítja, hogy sok kihasználatlan potenciált rejt az igazságszolgáltatás digitalizációja - mondta a miniszter.

 

Varga Judit az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) tényfeltáró delegációjának magyarországi látogatásával kapcsolatban a műsorvezető kérdésére azt mondta: az a tapasztalata, hogy a vizsgálat egy politikai boszorkányüldözés része, amit tükrözött a delegáció összetétele is. A testület hét tagja közül ugyanis - folytatta - négyen baloldaliak, és a három jobboldali tag közül is csak kettő "igazi jobboldali", ami azt jelenti, hogy mást gondolnak családról, bevándorlásról.

"Nekünk az a dolgunk, bárhogyan is vádaskodnak", hogy megadjuk a legprecízebb jogi válaszokat - mondta a miniszter.

MTI

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk