
Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában
Szombat reggel jelentették a győri rendőrségen, hogy betörtek egy Korányi Frigyes téri házba - számolt be róla a police.hu.
A helyszínre érkező járőröknek a biztonsági szolgálat elmondta, a lakás riasztójának jelzése alapján érkeztek a házhoz, ahol észrevették, hogy a bejárati ajtón kialakított kutyaajtó kerete le van törve. Az ablakokon benézve látták, hogy valaki a konyhában éppen békésen reggelizik. Felszólításukra – az éppen a hűtőben kutató – fiatal végül kinyitotta az ablakot és elismerte, hogy nem ő a tulajdonos.

Fotó: police.hu
Az ittas férfi azt hazudta, hogy egy ismerősével együtt mászott be a kutyaajtón a házba, aki azt mondta neki, hogy ez a szülei háza. Bent egyből a konyhába ment, ahol éppen a hűtőben talált kolbászt és üdítőt fogyasztotta, amikor tetten érték. Rajta kívül azonban mást sem a biztonsági szolgálat munkatársai, sem a rendőrök nem találtak a lakásban.
A 19 éves hajdúnánási lakost a rendőrök elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Fotó: police.hu

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval