
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 76 éves Victor Jacob 28 évig dolgozott az angliai Bomley iskolájában kertészként. A férfi 1979 októbere, és 2007 májusa között több 11 évesnél idősebb, de 16 évesnél fiatalabb fiút molesztált és zaklatott. Az 5 fiú mind ugyanabba az iskolába járt, velük Victor cserkészvezetői munkája kapcsán került kapcsolatba úgy, hogy kihasználta korukból adódó sebezhetőségüket.
Az áldozatok 2017-ben jelentkeztek anélkül, hogy tudtak volna egymásról. Közülük hárman értesítették a rendőrséget a bántalmazásról, később pedig még két másik áldozatot is azonosítottak a hatóságok – írta meg a Metropolitan Police.
Victor Jacobot 36 bűncselekményben találták bűnösnek, így szeptember 24-én a Woolwich Crown Court öt hétig tartó tárgyalássorozatot követően 25 év börtönbüntetésre ítélte.

Fotó: news.met.police.uk

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen