
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A két férfi egy munkáltatójuk által biztosított közös szobán osztozott. A nézeteltérések mindennaposak voltak köztük, mert az ügy későbbi vádlottja használta lakótársa tárgyait, de előfordult, hogy az iratai közt is kutatott.
Idén február 21-én az agresszív férfi megvádolta társát azzal, hogy szexuálisan zaklatta őt, majd ezen a napon miután lefeküdtek aludni, hajnalban felébredt, eszébe jutott alaptalan gondolata. Dühös lett szobatársára, majd kiment a konyhába és magához vett egy 8,5 cm pengéjű kést, amivel többször mellkason, majd hátba szúrta az alvó férfit, aki a sérülései miatt meghalt – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A gyilkos ezután Németországba menekült, majd február 7-én feladta magát a Tatabányai Rendőrkapitányságon.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint közügyektől eltiltásra ítélje, továbbá a letartóztatását tartsa fenn.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen