
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
Három év alatt három edzőt fogyasztott el Hosszú Katinka.
Most ismét úgy döntött, hogy megválik trénerétől, Nagy Józseftől. A háromszoros olimpiai bajnok Katinka edzője a jövőben nem más lesz, mint jelenlegi párja, Gelencsér Máté – számolt be róla a Blikk.
A szurkolók egy része aggódik, hogy a csupán OKJ-s képesítéssel rendelkező Gelencsér Máté valóban a megfelelő edző-e számára. Azonban érdemes visszagondolni arra, hogy Katinka akkor volt a csúcson, amikor volt férjével Shane Tusup-al dolgoztak együtt, aki szintén nem dolgozott edzőként korábban. A volt álompáros együtt három olimpiai aranyérmet is szereztt.

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján