2025. november 13. csütörtök, Szilvia
6°C Budapest

Bezárták a garázsba, a rendőrök szabadították ki

A nő nem tudott kiszabadulni a garázsból, ahova dühös barátja erőszakkal bezárta.
Tenyek.hu
2021. szeptember 02., csütörtök 16:14
Vágólapra másolva!

A bíróság szerint a 47 éves kiskunhalasi férfi május 8-án egy bérelt garázsban bográcsban főzött a 17 éves barátnője társaságában. Időközben néhány barátjuk is csatlakozott, akikkel közösen ettek, ittak, de a férfi és az egyik ismerőse között vita alakult ki, összeszólalkoztak, majd a férfi ököllel megütötte az ismerősét, akibe ezután még bele is rúgott.

A helyszínre érkező rendőrök előállították a verekedést kezdeményező férfit, de szabadon bocsátását követően még aznap visszatért a helyszínre. Ezután megütötte barátnőjét és hajánál fogva a garázsba húzta, ahova be is zárta őt, majd a falhoz nyomta és két alkalommal sípcsonton rúgta. Végül egy szomszéd értesítette a rendőröket, akik kiszabadították a lányt – írta meg a Bács-Kiskun megyei hírportál.

A járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül egy év négy hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a 47 éves kiskunhalasi férfit. Az ítélet nem jogerős.

 

A címlapfotó illusztráció

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk