
Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen
Október 2-16. között az ország déli és keleti megyéiben a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat hirdetőtáblákon tájékoztatja a lakosságot - közölte a Nébih, hozzátéve: a külterületeken elhelyezett plakátok a kirándulókat figyelmeztetik majd.
A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, az érintett települések megyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.
A hivatal emlékeztetett arra, hogy a veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáké pedig ajánlott.

Fotó: illusztráció
Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. A hivatal közleménye szerint az előző években a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerét bizonyítja, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő, utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt - ismertették.
A Nébih felhívta a figyelmet arra, hogy a szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség. A román hatóság az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében.
MTI

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta