
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Szabó Szilvia közölte, a feltételezett elkövetők 2020 óta az országban több száz gyanútlan érdeklődőt tévesztettek meg online vásárlás során: mobilházakat hirdettek, majd azok kiszállítása előtt előleget kértek vételi szándékuk biztosítékaként; a sértettek jóhiszeműen elutalták a pénzt. Akadt, aki 100 ezer forintot, de olyan is, aki csaknem egymillió forintot fizetett ki a csalóknak, a kívánt termék azonban nem jutott el a megrendelőkhöz, majd a megadott telefonszámon elérhetetlenek voltak a szélhámosok.
A rendőrök kedden este Budapesten fogták el a triót. A feltételezett elkövetőket előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol - őrizetbevételük mellett - üzletszerű csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. A nyomozók kezdeményezték letartóztatásukat - tudatta a százados.
MTI/Fotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen