
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a rendőrség egy alsózsolcai férfival szemben.
A nyomozás adatai szerint a férfi június 27-én éjszaka bement egy alsózsolcai ingatlan udvarára és onnan ellopott egy benzines láncfűrészt, majd egy másik portáról egy betonkeverőt - közölte a rendőrség csütörtökön.
A gyanúsított elmondása szerint a betonkeverőt hazafelé húzva betért egy családi házban szórakozó társasághoz és felkínálta azt eladásra, – amelynek árából babakocsit szándékozott volna venni – de nem talált vevőre, így a lopott tárgyakat hazavitte.
A motorfűrész jogos tulajdonosa még az éjjel észrevette a lopást és a biztonsági kamerája által készített felvétel alapján felismerte az elkövetőt, akinek házához menve visszakérte a fűrészt, majd értesítette a rendőrséget.
Értesítésüket követően a járőrök azonnal a helyszínre mentek, a férfit előállították, a betonkeverőt pedig lefoglalták, majd azt visszaadták az időközben kiderített jogos tulajdonosának.
A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen