
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szabó András, becenevén Saláta majdnem a kezdetektől az Old Boys oszlopos tagja volt basszusgitárosként, noha végzettségét tekintve mérnök volt. A zenekar 1979-ben alakult Szidor László vezetésével, majd egy eredeti tag, Kelemen András kiválását követően Szabó András teljeskörű tagja lett az ikonikus magyar bandának.
A zenész halálhírét is fogadott családja osztotta meg, az együttes közösségi oldalán tudatta minden rajongóval, hogy tehetséges társuk és barátjuk 70 éves korában, még augusztus 4-én elhunyt, temetésére pedig szeptember 10-én kerül majd sor az Új Köztemetőben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen