
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A CityRocks egy óriási rockzenei flashmob, amelynek keretében amatőr zenészek állnak össze, hogy együtt adják elő a népszerű slágereket. Míg 2018-ban Szegeden 400, addig 2019-ben Kecskeméten már 500 énekes, dobos és gitáros gyűlt össze Magyarországról és a környező országokból egy közös zenélésre.
A rendezők szerint az a város, amelyik meghívja házigazdaként a produkciót, egy napra az élő zene, az egy irányba mozduló közösség fővárosa lesz. Hozzátették, hogy a produkció elsősorban nem a zenéről szól, hanem arról, hogy mi minden köt össze bennünket.
„2018-ban indult útjára CityRocks. Szobában magukban zenélgető kezdők, rutinos profik, a mindennapokból kiszakadni vágyó amatőrök alkotják a közösségünket. Semmihez sem foghatók azok az energiák, amelyek felszabadulnak egy-egy rendezvényünkön. Ennek megmondhatói a résztvevő zenészek is, csakúgy, mint a közönség tagjai. Nem véletlen, hogy a koncert.hu 'Az év hazai nagykoncertje' – szavazáson a CityRocks programja 2018-ban a harmadik, 2019-ben a második helyen végzett, miközben a legjobb tízbe csak első kategóriás sztárok Aréna-koncertjei fértek be” - fejtette ki közleményben a rendezvény főszervezője, Gajda Ferenc.
A zenészek egy kétórás koncerten adják elő az ismert külföldi és magyar slágereket. Hallhatóak lesznek többek között az AC/DC, Led Zeppelin, Pink Floyd, Linkin Park, Black Sabbath, Bryan Adams, Blink-182 és Amy Winehouse dalai. Azonban hazai művekből sem lesz hiány, ugyanis egy-egy szám elhangzik majd a Tankcsapdától, a Quimbytől, a Republictól és a Depressziótól is.
"A dunaújvárosi látványos óriászenekarhoz különleges hangszeresek is csatlakoztak, több számban például japán taiko dobosok is játszani fognak. Emellett egy-egy számban a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói is énekelnek" - olvasható Révész Zsolt szervező, kommunikációs vezető nyilatkozata a rendezvény oldalán.
A program augusztus 21-én délelőtt 10 órakor kezdődik, amelynek a próbái is nyilvánosak lesznek. Az óriászenekar koncertje pedig 16 órától lesz hallható. Ezt követően a színpadi produkciók veszik át a főszerepet, ugyanis 18 óra 30 perctől Sasa Lele koncert, 20 órától pedig Sabbath Szombat (Black Sabbath tribute) koncert várja a nagyközönséget.
A rendezvény ingyenes és védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen