
Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason
A klímaváltozás következtében egyre több vándormadár marad hazájában, így van ez a fokozottan védett gólyákkal is, de sajnos így sincsenek biztonságban. A középfeszültségű vezetékek ugyanis egyre nagyobb számban ritkítják a gólyaállományt, és ezellen senki nem tesz semmit.
A Kecskeméti Regionális Hulladéklerakóra vezető út melletti oszlopsor szorulna talán a legsürgősebben felújításra, ugyanis ezen a szakaszon ragadozómadarak, fehér gólyák, szalakóták, varjúfélék is tucatjával pusztultak már el.
Országosan fennálló és ismert természetvédelmi probléma, hogy tömegesen pusztulnak madarak a középfeszültségű elektromos hálózatokon. A halálos áramütés akkor éri őket, amikor az oszlopra ülő madár két vezetéket, vagy egy vezetéket és egy földelt oszlopelemet (pl. kereszttartó kart) egyidejűleg megérint. Ilyenkor a testén halad keresztül az áram, aminek következtében azonnal elpusztul, vagy súlyos sérülést szenved – írta meg a berek.hu.
Augusztus 24-ig 26 elhullott fehér gólya tetemét gyűjtötték be, így nem kérdés, hogy azonnali beavatkozásra lenne szükség az ügyben.


Fotók: berek.hu

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson