
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
A rákóczifalvi lakosok egy ideje kétségbeesetten veszik tudomásul, hogy imádott doromboló házikedvenceiknek sorra nyoma vész. A helyiek körében több teória is szárnyra kapott a rejtélyes eltűnésekkel kapcsolatban, többek szerint akár egy erre specializálódott szervezett bűnözői hálózat is állhat a dolog mögött.
„A legbosszantóbb, hogy nincsenek tetemek. Arra gondolunk, hogy valaki vagy valakik szisztematikusan gyűjtik be az állatokat. Olyan szóbeszéd is járja a környéken, hogy szervkereskedők vagy távol-keleti éttermek, esetleg beteg elméjű állatkínzók állnak az eltűnések hátterében. Nem tudni. Ugyanakkor félünk, hogyha kutakodunk, mi magunk is megüthetjük a bokánkat.” – nyilatkozta egy helyi nő a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei hírportál.
A helyi rendőr-főkapitányságra már megtörtént a bejelentés, a szóvivő, Mári Ilona azonban közölte, mivel a macskaeltűnések kapcsán nem merült fel semmilyen bűncselekményre utaló jel sem, így a rendőrség nem indított eljárást az ügyben.
A helyiek így a nyilvánosság és saját közösségük összefogására számíthatnak. A macskatulajdonosok egyelőre elővigyázatosak, és bezárva tartják kedvenceiket, ugyanakkor tudják, ez mindössze átmeneti megoldás.
A címlapfotó illusztráció

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson