
Repkedtek a szilánkdarabok, de ép bőrrel megúszta a 9 hónapos baba
A kővel megdobott autó első ülésén a 22 éves édesanya, hátsó ülésén pedig 9 hónapos gyermeke utazott. A kavicstól az ablak betört és az utastérbe hullottak a szilánkok.
Tenyek.hu 2021. július 06., kedd 09:16
A férfi 2021 tavaszán Győrben közlekedett, mikor egy jelzőlámpánál konfliktusba keveredett az előtte haladó 37 éves férfival. A két sofőr vitájuk rendezését a forgalomba haladva mutogatással, kiabálással folytatták, melynek végén az egyik férfi egy kb. 8 cm átmérőjű kővel bedobta a mellette haladó jármű jobb első ablakát.
A dobálozás során személyi sérülés nem történt, az ablak betörésével viszont 28 200,- Ft anyagi kár keletkezett.
A kővel dobálózó férfi ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.
A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
+Ez is érdekelheti

Rendkívüli veszélyre figyelmeztetnek a Mátrában, dermesztő nyomokra bukkantak

Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb

Lakástűzben meghalt egy férfi Kazincbarcikán

Drámai részletek: A hóban találtak rá egy férfire Debrecenben

Kiderült, mire kell készülni: A tél eddigi legdurvább éjszakája jöhet

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!


