
Meghalt Bugár Imre
Különös feladattal szembesült egy szegedi rendőr múlt szombaton, ugyanis a reggeli órákban egy elszabadult futómadarat kellett megfékeznie, aki a belváros környékén bolyongott.
Az emu a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg, így magának és másoknak is bajt okozhatott volna.
Az egyenruhás a helyszínre érve, meglátta a kereszteződésben szaladgáló madarat, akit kevésbé forgalmas helyre próbált terelni. A futómadár azonban nem volt túl együttműködő, így menekülőre fogta, és a vasúti sínek mentén a belváros felé vette az irányt.
Az ijedt állat futott, ahogy csak bírt, miközben az autók között cikázott a vasút mellett. Végül egy sűrű, fás-bokros területre szaladt, ahol végül nagy nehezen sikerült bekeríteni.
Az elszabadult állatra addig vigyáztak a rendőrök, amíg a Szegedi Vadaspark munkatársai érte nem jöttek. Szerencsére a szabadságra vágyó madárnak - bármilyen aktívan ellenállt, - nem lettek sérülései.
Jelenleg keresik, hogy ki lehet az emu gazdája, addig pedig a vadaspark biztonságában pihen tovább.

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin