
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
"Második napja nincs halálos áldozata a vírusnak és mindössze huszonketten vannak lélegeztetőgépen. Emellett a mai nap folyamán el fogjuk érni az öt és félmillió beoltottat, ezért szinte mindenhol megszűnik a kötelező maszkviselés" - jelentette be péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő azt is hozzátette, hogy a pénteki nap folyamán eléri az ötmilliót azok száma, akik már a második oltást is beadatták maguknak.
Orbán Viktor úgy gondolja, hogy a világon szinte mindenhol készpénznek veszik, hogy lesz negyedik hullám. Azok, akik felvették az oltást, nagy valószínűséggel elkerülhetik a megfertőződést vagy sokkal enyhébb tünetekkel vészelhetik át a betegséget. Hozzátette, hogy Magyarországon az egészségügy készen áll arra, hogy megbirkózzon a negyedik hullámmal. Harmadik oltást egyelőre nem adnak, mert nem tudják, hogy annak milyen hatása lenne, és a gyógyszergyártó cégek sem vállalják a felelősséget a harmadik oltással kapcsolatos esetleges szövődmények miatt.
Az építőiparban elszállt árakkal kapcsolatban is hoztak intézkedéseket. A miniszterelnök szerint ez annak köszönhető, hogy megemelkedett az országból kivitt mennyiség.
"Mivel az unió tagjai vagyunk, így nem tudunk korlátozást csak úgy bevezetni a kivitelre. Egy hosszú folyamaton kell végigmennie, ami leghamarabb csak októberben lenne elfogadva. Addig azonban a kivitel esetében bejelentési kötelezettséget vezetünk be és állami elővásárlási jogot."
Októbertől kiviteli korlátozást vezetnek be például az épületfára, a vasra és az acélra. A kavicsnál és a sódernél meghatároznak egy árszintet, és az afölötti rész 90 százalékát profitadóval vonják el.
Címlapfotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki