
Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi
A 34 perces tűzijáték alatt több mint 40 ezer rakétát lőnek fel, az eddigieknél nyolcszor-kilencszer többet. Mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között, a Duna mindkét oldalán, valamint 14 uszályról, és 65 pontonról lövik majd fel a rakétákat - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és 100 drónnal a keresztet is megjelenítik majd. A rendezvényeken több tízezren dolgoznak, ami a válság által sújtott turisztikai, rendezvényszervezői és más ágazatoknak jelentős segítséget, munkalehetőséget jelent - mondta Guller Zoltán. Kitért arra, hogy augusztus 18-tól 22-ig folyamatos rendezvényeket szerveznek Budapesten. Mint fogalmazott, augusztus 20. minden magyar ünnepe, Magyarország születésnapja, ehhez méltó ünnepsorozatot terveznek rendezni.
Azt szeretnék, ha ezen a hétvégén mindenki a fővárosba jönne, a szálláshelyek megtelnének, ezzel is segítve a turizmus újraindulását - mondta, hozzátéve: a kereskedelmi szálláshelyek előfoglaltsága már most 65 százalékkal magasabb erre az időszakra, mint az előző évben.
A nap programjait ismertetve az MTÜ vezérigazgatója elmondta: reggel, a tisztavatást követően, a köztársasági elnök beszédét hallgathatják meg a hagyományoknak megfelelően. Reggel 9 órakor a Duna felett közel háromnegyed órás légiparádét rendeznek. A Hősök teréről a magyar történelem kiemelkedő alakjait felvonultató menet indul az Andrássy úton, a legkisebbeket pedig egész nap szabadtéri gyerekprogramokra várják. Számos ismert magyar előadó fellép majd a koncerteken, a Várkert Bazárban Magyar Ízek Utcája lesz, a Tabánban retró buli, és a hagyományok szerint megtartják a Mesterségek Ünnepét is.
Kitért arra, hogy a fővárosban a szükséges mértékben lesznek lezárások, amelyek a rakpartokat, a Kossuth teret fogják érinteni.
MTI/A címlapfotó illusztráció
Címlapfotó:Instagram/Budapest tüzijáték

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren

Árokba hajtott és felborult egy busz Budapesten

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz