
Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek
Kamarás Ivánnak számos nyomós indoka volt arra, hogy elfogadja a felkérést és csatlakozzon a Dancing with the Stars második évadához. Egyrészt, édesanyjának ez a kedvenc televíziós műsora, mivel a táncról szól, ezért se mondhatott nemet.
Másrészt, szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a táncosok az életüket adják azért, hogy az embereket szórakoztassák, és ez nagyon kemény munka, illetve szerinte manapság méltatlanul mellőzött műfaj a tánc. Szeretne ebben az ügyben is szónokolni a táncosok mellett.
A színésznek mindig azt mondta a táncművész anyukája, hogy ne táncoljon, így ezért is szeretné neki bebizonyítani, hogy igenis el tud jutni a döntőig.
"Édesanyámnak akarok bizonyítani, még a mai napig izgulok, ha a színpadra lépek" - nyilatkozta a Tények.hu-nak a TV2 Mintaapák című sorozatának sztárja.

A színész minden erejével azon lesz, hogy kihozza a maximumot magából, bátran és nagyon lelkesen veti magát bele ebbe az új "utazásba".
"Én meg fogom tenni a legtöbbet, amit tudok. És az nem kevés" - jelentette ki.
Iván Mikes Anna oldalán fogja meghódítani a táncparkettet a Dancing with the Stars második évadában.

Iván édesanyját, Uhrik Teodórát hétévesen íratta be édesanyja az akkori Állami Balettintézetbe, ahonnan kikerülve hihetetlen karriert futott be. A 77 évestáncművész és balett-tanár alapító tagja volt a Pécsi Balettnek, az akkori Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett diplomát táncpedagógusként, majd olyan színházak darabjait koreografálta, mint a Budapesti Kamara Színház, a József Attila Színház, vagy az Egri Gárdonyi Géza Színház.

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől