
Durva cidrivel ér véget az év
Az 53 éves budapesti Sz. Géza a 44 éves győri T. Ildikóval 2018 végétől több olyan céget alapított, amelyekkel építőipari munkákat vállaltak el az országban, majd azok elvégzésével több embert is megbíztak. A szerződésben foglalt munkát a dolgozók hiába végezték el, fizetést nem kaptak. A férfi arra hivatkozott, hogy a munkákért ígért összegre még ő is csak vár, így nem tud fizetni, pedig a pénzt megkapta és meg is tartotta. A rendőrség szerint a férfi közel 3 millió forinttal károsította meg az alkalmazottakat.
A férfi továbbá közreműködött abban is, hogy 2020 februárjában az 54 éves komáromi A. Mónika valótlan iratokkal egy újabb ilyen cég ügyvezetője legyen. A céghez kapcsolódó bűncselekmények nyomozása jelenleg is folyamatban van.
A női páros megjelent a hatósági idézés során, a férfi ellen azonban körözést adtak ki, végül múlt pénteken egy igazoltatás során fogták el Budapesten.

Fotó: illusztráció
Kiderült, hogy másik két ügyben is körözték: közokirat-hamisítás, és jogerős börtönbüntetés letöltése is várt rá.
A II. kerületi nyomozók Sz. Gézát és T. Ildikót kisebb kárt okozó csalás vétség, valamint nagyobb kárt okozó csalás bűntett, ezenkívül Sz. Gézát és A. Mónikát közokirat-hamisítás bűntett elkövetésével is gyanúsítják. Kihallgatásukon tagadták a bűnösségüket.
A férfit a kihallgatását követően a börtönbüntetés letöltése miatt átszállították az illetékes büntetés-végrehajtási intézetbe. A két nő szabadlábon védekezik - számolt be róla a police.hu.

Durva cidrivel ér véget az év

Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig