
Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal
A töbszörösen büntetett előéletű 52 éves férfi 2020 nyarán több kiskorúval is megismerkedett, akiket ezt követően a siófoki lakásában gyakran vendégül látott. Az egyik alkalommal a férfi felajánlotta a 13 éves lánynak, hogy amennyiben vele szexuális kapcsolatot létesít, úgy ezt követően a lakásába másokat is felvihet.
A férfi ezután többször is lefeküdt a fiatal lánnyal, aki cserébe később a lakásban másokkal is végezhetett szexuális cselekményeket.
A tini végül 2020 szeptemberében tett feljelentést a férfi ellen, a siófoki nyomozók pedig rövid időn belül azonosították és elfogták őt, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte - számolt be róla Somogy Megyei Főügyészség.
A Siófoki Járási Ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő, különös visszaesőnek minősülő férfival szemben 12 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta abban az esetben, ha a férfi a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.
Ezen túlmenően az ügyészség arra is indítványt tett, hogy bíróság a vádlottat végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.
A címlapfotó illusztráció.

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált