
Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben
Hónapok óta gyűjtötték az információkat a dunakeszi rendőrök egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos névtelen bejelentés alapján. Már az elején gyanították, nem valótlan a jelzés, az idő előrehaladtával ezt egyre több adat alátámasztotta.
Végül elegendő bizonyítékot gyűjtötte, hogy lecsapjanak, amelyre kedd este került sor. A célszemély éppen a mogyoródi autószerelő műhelyébe tartott, amikor Fóton a menekülés leghalványabb esélyét sem hagyva útját állták a rendőrök. A volánnál ülő férfi pillanatok alatt a kocsija motorháztetején hasalt.
Ruháját, autóját, műhelyét átkutatták, amelynek során digitális mérleget, fehér porral szennyezett plasztikkártyát, önzáró nejlontasakot, porciózott fehér por tartalmú csomagokat, több százezer forintot, eurót foglaltak le, ráadásul a drogtesztje is pozitív eredményt jelzett kokainra.
Az autószerelő mellett előállították és kábítószer birtoklással meggyanúsították azt a 34 éves fogyasztót is, aki nevelt fiát küldte rendszeresen dílere műhelyébe a következő adagért. A „futár”-nak fogalma sem volt, hogy az ékszíj, vagy a gyújtógyertya dobozában más is lapul.
A 42 éves férfi beismerte a kereskedést, állítása szerint egy ideje már kokainnal foglalatoskodik, legtöbbször műhelyében cserél gazdát a szer. Árusított adagja 0,7 gramm, amelyet 22 ezer forintért passzol el vevőinek - olvasható a rendőrség oldalán.
A díler ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a dunakeszi rendőrség.

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból