
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kocsis Máté elszomorítónak nevezte, hogy olyan állításokat fogalmaznak meg Magyarországgal, illetve a pedofilellenes törvénnyel szemben, amelyek nem igazak. Hangsúlyozta: a törvény kizárólag a gyermekek védelméről és a magyar gyermekek neveléséről szól. A bizottság által kifogásolt rendelkezés is úgy kezdődik, hogy tilos 18 éven aluliak - érthetőbben fogalmazva kiskorúak vagy gyermekek - számára különböző szexuális tartalmakat elérhetővé tenni, majd felsorolja ezeket a tartalmakat - magyarázta.
A kiskorú gyerekeket meg kell védeni
Hozzátette: azt pedig különösen nem írhatják elő, és senki nem kényszerítheti arra a szülőket, hogy egyértelmű beleegyezésük nélkül kapjon a gyermekük bármilyen típusú szexuális propagandát vagy érzékenyítést, felvilágosítást. A kormány álláspontja szerint a kiskorú gyermekeket meg kell védeni a médiában és az interneten őket érő, életkoruknak nem megfelelő szexuális témájú tartalmaktól. Emellett kiskorúaknak szóló felvilágosító előadásokat csak a megfelelő képzettséggel rendelkező személyek és szervezetek tarthatnak a szülő egyértelmű beleegyezése után és a szülő által előzetesen megismert tartalommal - jelentette ki Kocsis Máté.
A törvény megerősítette a szülők gyermekük nevelésével kapcsolatos előjogát
Szerinte az látszik, hogy a Soros-féle hálózatok aktívak a témában. Míg az idősebb Soros a migráció kapcsán hergelte az európai közvéleményt Magyarország ellen, fia a gyermekvédelmi törvény kapcsán teszi ugyanezt - mondta. A frakcióvezető megjegyezte: az EU vezetőitől vagy a holland miniszterelnöktől is teljesíthető elvárás lenne, hogy megismerjék a törvényt, amelyről beszélnek. Azt gondolhattuk, hogy az európai értékek közé sorolható közmegegyezésen nyugszik az, hogy a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól óvni kell - fogalmazott Kocsis Máté. Leszögezte: a törvény csak erre irányul, illetve arra, hogy a szülők saját gyermekük nevelésével kapcsolatos előjogát megerősítse.
A törvény összhangban van az EU alkotmányával
Közölte: a pedofilellenes és gyermekvédelmi törvény összhangban van az EU alapokmányával és nem sérti senki jogait, hiszen nem a felnőttekre vonatkozik. Véleménye szerint nem fenntartható álláspont a bírálóktól az, hogy a szülőket ettől a joguktól meg akarják fosztani, és azt állítják, hogy legitim dolog akár 5-6 éves gyermekek számára a szexualitást bármilyen módon propagálni. Itt nem egy objektív tájékoztatásról van szó, vagy felvilágosításról, hanem életkornak nem megfelelő tartalmak közzétételéről - hangsúlyozta.
Hozzátette: ez nem a szabadság körébe tartozó dolog, és az erőszakos LMBTQ propagandának a gyermekek felé történő közvetítését korlátozza a magyar törvény úgy, hogy közben megerősíti a szülők jogait.
MTI/címlapfotó: facebook.com/kocsismate

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen