
Üvöltő zene miatt riasztották a rendőrséget Zuglóba, ijesztő látvány fogadta az egyenruhásokat
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ezt Fucsovics a csapatirodán jelezte vasárnap.
"Nehéz szívvel, külső-belső fájdalmakkal, de idő előtt búcsút kell hogy intsek életem első olimpiájának, amelyen résztvevőként ott lehettem. Egy vállsérüléssel vágtam neki az útnak, bíztam benne, hogy a kezdésre tökéletes állapotban leszek" - írta közösségi oldalán a 29 esztendős nyíregyházi játékos, aki az idei wimbledoni elődöntős, a világranglistán 12. lengyel Hubert Hurkacz ellen kezdte volna meg szereplését. Fucsovics hangsúlyozta: sokat jelentett számára az, hogy sikerült kijutnia az ötkarikás játékokra.
"Most sok-sok honfitársammal együtt versenyezhettem volna, dicsőséget szerezve ezzel a hazámnak. De bárhogy is megtettem mindent és megtettek itt értem a helyszínen is, és otthon is minden erőfeszítést annak érdekében, hogy pályára tudjak lépni, sok szempontot mérlegelve - de főleg a teniszezőket érintő több órán át tartó folyamatos fizikai terhelést -, mégis úgy döntöttünk, hogy a mai játéktól, a Hubert Hurkacz elleni mérkőzéstől játék nélkül visszalépek, a következő versenyekre tekintettel is. Sajnálom, hogy nem tudtam megmutatni, hogy mire vagyok képes egy olimpián. Remélem lesz még rá lehetőségem. Csalódott vagyok..." - fejtette ki Fucsovics.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Így magyar teniszező nem lép pályára a japán fővárosban, miután Babos Tímea a játékok előtt bejelentette: sérülés miatt tudja vállalni a szereplést Jani Rékával párosban.

Üvöltő zene miatt riasztották a rendőrséget Zuglóba, ijesztő látvány fogadta az egyenruhásokat

Rendkívüli hír érkezett az eltűnt pusztavámi férfiról, aki egy búcsúlevelet is hátrahagyott

Feldarabolt holttestet találtak Zalaegerszegen, különös kegyetlenséggel ölték meg az áldozatot

Ha szerda, akkor üzemanyagár-változás: De nem mindenki örülhet

Drámai felvétel, mentők leptek el egy nagykanizsai iskolát

Borzalmas horror Mosonmagyaróváron, a kórházban meghalt az áldozat

Meghalt Németh Erzsébet

Gázóra mellett gyulladt ki egy autó Mezőhegyesen

Szörnyű emberölés történt Letkésen

Betonmixer gázolt halálra egy nőt Egerben

Fotók érkeztek, tűz ütött ki egy debreceni gyárban

A pezsgődurrantással indul az új otthontámogatási program, a kereslet és a kínálat is felfuthat januárban