2026. július 22. szerda, Dániel, Daniella
20°C Budapest

Emberi életet követelt a tömegkarambol - Fotók

Három autó ütközött össze a 4-es főúton, a balesetnek egy halálos áldozata is van.
Tenyek.hu
2021. július 29., csütörtök 17:45
Vágólapra másolva!

Csütörtökön, 13 óra 40 perc körül három autó ütközött össze a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a balesetben egy ember életét vesztette. Sajtóinformációk szerint a járművet, amiben a budapesti áldozat utazott egy gyomaendrődi nő vezette.

A sofőr eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ott érintőlegesen ütközött egy Debrecen felől érkező személygépkocsival, ami az ütközés erejétől az úttest melletti szántóföldön állt meg – írta meg a Békés megyei hírportál.

A jármű ezután frontálisan karambolozott egy szintén Debrecen irányából érkező személyautóval. A baleset következtében a budapesti személy a helyszínen életét vesztette, sofőrje 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A karambolban érintett másik két autóban utazók könnyebben sérültek. A baleset körülményeit még vizsgálják.

 

Fotók: Békés megyei hírportál

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk