
Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett
Juhász Árpád geológus szakon szerzett doktorátust, és 25 évesen már rádióelőadásokat tartott, illetve sorra publikálta tudományos cikkeit, az évek alatt pedig egyre mélyebbre ásta magát abban a témában, ami épp a leginkább foglalkoztatta. 60 éves munkássága alatt rengeteg új ismeretre szert tett, felsorolni is nehéz lenne azt a számtalan könyvet, amit a szakma neki köszönhet. Utazásait és élményeit papírra vetette, csodálatos és szinte szürreális képekkel illusztrálva az Emberevők unokái között – Népességrobbanás a déli félgömbön című könyvében.

Utazását a Csendes-óceán partján található Jayaourában kezdte meg, innen jutott el az egykoron emberevő törzsként elhíresült pápuák hazájába, ahol azon tűnődött, hogy az óriási népességnövekedéssel vajon meddig maradhat fent egy ilyen elzárt és a szó szoros értelmében tradicionális közösség, hiszen Indonézia lakossága fél évszázad alatt 88 millióról 275 millióra nőtt.


Indonézia, Ausztrália, Mauritius, Dél-Afrika, Zimbabwe, Maldív-szigetek, Új-Zéland. A tömegturizmus tükrén át sokan láthattak már egy-egy bizonyos szeletet ezen országok kultúrájából, de a néha sokkoló valóságot, a szegénységet és a lenyűgöző természeti kincseket valamiért kevésbé értékelik az ide látogatók, és megelégszenek a korlátozott szépséggel.


Juhász Árpád könyve azonban korlátok nélkül szemlélteti a szeparált világ minden jó és kevésbé jónak mondható tulajdonságát. A könyv szerzője nem a modern kor górcsövén át világít rá az olykor hihetetlen csodákra vagy az aktuális problémákra, hanem utánajár és testközelből bemutatja azokat, hogy minél többen legyenek tisztában annak a világnak a titkaival, amelyben élnek.


Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon