
Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül
2019 januárjában a két vádlott együtt látott el szolgálatot egy kerületi önkormányzat közterület-felügyeletének munkatársaiként.
Az idősebb férfi közterület-felügyelőként hivatalos személynek minősült, fiatalabb társa segédfelügyelő beosztásban dolgozott, aki közös szolgálatuk során segítette kollégáját a közterületen folytatott munkában.
A páros egy mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen engedély nélkül parkoló autóra kerékbilincset rakott fel, majd a szélvédőre egy tájékoztatót, a leszerelési díj befizetésére szolgáló postai csekket és egy – szabálysértési feljelentésről szóló – értesítést helyezett el.

Fotó: Illusztráció/Soroksár Önkormányzata
Az autó tulajdonosa befizette a csekket, majd erről értesítette a diszpécserközpontot, és kérte a kerékbilincs levételét, amit a helyszínre visszaérkező páros meg is tett. Egyikük közölte a férfivel, hogy feljelentést tesznek ellene és 100 ezer forintos bírságra számíthat, majd hozzátette, hogy ez megbeszélhető és elintézhető másképpen is.
Ezt követően megállapodtak abban, hogy a férfi fejenként 20 ezer forintot ad a vádlottaknak azért, hogy eltekintsenek a mozgáskorlátozott helyen engedély nélkül tartózkodás szabályszegés miatti feljelentéstől.
A megbeszélt összeget a férfi a helyszínen nem tudta kifizetni, ezért egy későbbi időpontban állapodtak meg, erre azonban nem került sor, mert a férfi tájékoztatta a történtekről a családját és feljelentést tettek az ügyben - számolt be róla a Központi Nyomozó Főügyészség.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó