
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy 35 éves férfi múlt szombaton, a dunaújvárosi lakásukban részegen összeveszett a 72 éves édesapjával. Az idős férfi a szóváltás közben a konyhaszekrény fiókjából egy húsklopfolót vett elő, amit fia kicsavart a kezéből.
A férfi többször lesújtott vele az apja fejére, majd kezeit és lábait is megütötte. Az ütések hatására a sértett összeesett, felkelni nem tudott, ennek ellenére fia éjszakára a lakásban magára hagyta. A férfi másnap délelőtt tért vissza, amikor értesítette a mentőket, akik az idős embert kórházba szállították.
Az agresszió következtében az idős férfi a fején és végtagjain több, zúzódásos sérülést és törést szenvedett, csak a szerencsének köszönheti, hogy nem esett komolyabb baja.
A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság döntése ellen a férfi és védője fellebbezett - számolt be róla a Fejér Megyei Főügyészség.
A címlapfotó illusztráció.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen