
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A férfi és élettársa külön költöztek, amit a férfi mindössze ideiglenes állapotnak tekintett, majd rájött, felesége válásuk miatt 2018 decemberében keresetet nyújtott be a Fejér Megyei bíróságra. A férj erre nagyon mérges lett és úgy döntött, meglátogatja feleségét új otthonában. A dühös férfi megrongálta a fürdőszoba víz- és gázcsövet, de a gázszag miatt a nő azonnal érezte, mi történt.
A férfi egy ideig azzal hitegette magát, hogy felesége válási szándéka nem végleges, de mikor rájött, hogy mégis, elhatározta, hogy gázrobbanást idéz elő.

Míg felesége dolgozott, addig a férfi másolt kulcsával bement a házba, és az átfolyós gázkészülék betápláló csövét a magával vitt eszközzel átfúrta, a gázcsapot kinyitotta, majd a készülék alá a mosógép és a fal közé egy égő gyertyát helyezett, és távozott a helyszínről – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A feleség egyetlen szerencséje az volt, hogy a robbanás azelőtt következett be, mielőtt hazaért volna. A robbanás megrongálta a fürdőszoba falait, ezáltal anyagi kár is keletkezett.
A nő mikor belépett a házba, azonnal megérezte az erős gázszagot, ezért amilyen hamar csak tudta elzárta az udvari gázcsapot.
Az ügyészség vádiratában a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint közügyek gyakorlásától eltiltást indítványozott.
Fotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen