
Összeveszett a barátnőjével, dühében parkoló autókat tört
Az oroszlányi férfi összeveszett barátnőjével, majd amikor haza felé tartott dühében parkoló autók szélvédőit törte be.
Tenyek.hu 2021. június 25., péntek 08:04
Haraggal és indulatokkal vált el barátnőjétől egy 31 éves férfi 2021. június 24-én éjszaka. Hazafelé tartott, ám a dühét nem tudta csillapítani. Oroszlány egyik parkolójában először felborított egy szemeteskukát, majd egy fém tárggyal két autót is megrongált. Mindkét autó hátsó szélvédőjét betörte, az egyiknek még az oldalablakát sem kímélte.
A nyomozók reggel épp helyszíneltek, amikor megjelent M. István helyi lakos. A rendőrök már a helyszínen megállapították, hogy a bűncselekményt a 31 éves férfi követte el, így a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
Rongálás és garázdaság miatt indult ellene büntetőeljárás. Az elkövető a bűncselekményt beismerte – írja a police.hu
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

