
Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki
2020 októberében az 57 éves férfi a reggeli órákban otthon italozott és hangoskodott, amivel zavarta családtagjait a pihenésben. A fia ezt megelégelte, bement apja szobájába és elvette tőle a pálinkásüveget azzal, hogy ha majd elcsendesül visszaadja neki.
Mivel nem hagyta abba a kiabálást, fia később visszatért és az ágyon fekvő apja fölé hajolva újra arra kérte, hogy ne hangoskodjon, aki ekkor a mellette lévő tálcáról felkapott egy 10 centiméter hosszú kést és „megöllek” felkiáltással szívtájékon szúrta őt.
A fiú könnyű sérüléssel megúszta, de a szúrás erejére és irányára figyelemmel a halálos kimenetel elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.
A Nógrád Megyei Főügyészség vádiratában az apa ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, melyben szabadságvesztés kiszabására és arra tett indítványt, hogy a vádlott a nyomozás során keletkezett közel 442 ezer forint bűnügyi költséget is fizesse meg.
A férfi a Balassagyarmati Törvényszék döntését letartóztatásban várja.
A címlapfotó illusztráció.

Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki

Megható videó, így köszöntötték az édesanyákat a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők

Kigyulladt egy családi ház és két autó Albertirsán

Kisbaba életéért küzdöttek a budapesti Pesterzsébeten

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon