
Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot
A három vádlott - egy 44 éves és egy 39 éves férfi, valamint egy 30 éves nő - hajléktalanként élt a főváros területén, idejük legnagyobb részét a VIII. kerület elhagyatott részein töltötték. A férfiak unokatestvérek, míg a nő alkalmi jellegű kapcsolatban állt a 44 éves társával.
A három vádlott és egyikük barátnője tavaly április 3-án születésnapot ünnepeltek, majd az esti órákban – már részegen – úgy döntöttek, hogy egy elmennek egy dohányboltba. Ennek érdekében a Kőbányai úti villamosmegállóba mentek. A megállóba éppen ekkor érkezett a Blaha Lujza tér irányába közlekedő, 28-as villamos, amelyre a társaság felszállt.
Ugyanezen a villamoson utazott a sértett és barátja a pórázon tartott kistermetű kutyával együtt. A felszállást követően, a 44 éves férfi megállt, hogy a barátjának ölében lévő kutyát megsimogassa, egyidejűleg pedig társaival együtt gúnyos megjegyzéseket tett a kiskutyára. Ekkor felszólították a vádlottat, hogy az érvényben lévő járványügyi szabályokra is figyelemmel, tartsa magát távol a kutyájától. A férfi ennek hallatán kötekedni kezdett a sértettel, akit nyomban ezután egy alkalommal arcon is köpött, és emiatt közöttük szóváltás alakult ki.
Végül a 44 éves vádlott a ruházatából elővett egy kést, és azzal fenyegetően megindult a sértett felé. A férfi hátrálni kezdett, ekkor a barátja a védelmére kelve felállt, és elindult volna segíteni, azonban a hajléktalan 39 éves társa - azért, hogy a férfi ne tudjon segíteni barátjának - arcon ütötte a segítő barátot, aki az ütés hatására visszaesett a székébe, az ölében tartott kiskutya pedig elszaladt.
A kutya elszabadulása a férfi és barátja figyelmét is elterelte, ezt a pillanatot használta ki a támadásra a férfi, aki a késsel mellkason szúrta a vele szemben álló férfit.

Fotó: police.hu
A kiabálás hallatán a villamosvezető megállította a villamost, majd annak ajtajait kinyitotta. Ekkor a két férfi vádlott és a velük lévő két nő leugrott, és futni kezdtek. A gyilkos a kést menekülés közben átadta a 30 éves nőnek. Ő a kést először a ruházatába, majd a Kőbányai úton lévő egyik hotel előtti beton virágládába rejtette.
A sértett is leszállt a villamosról és megkérte a körülötte állókat, hogy hívjanak hozzá mentőt, illetve hogy keressék meg a kutyáját, azonban az elszenvedett súlyos sérülés következtében állapota rohamosan romlott, néhány percen belül eszméletét vesztette, majd a helyszínen meghalt.
A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső elkövetőnek minősülő 44 éves férfit emberölés bűntettével, 39 éves férfi társát bűnsegédlettel, a 30 éves nőt pedig bűnpártolás bűntettével vádolja. A főügyészség a 44 éves férfival szemben végrehajtandó fegyház-, férfi társával szemben pedig börtönbüntetés kiszabását indítványozza, női társuk esetében pedig felfüggesztett börtönbüntetés a főügyészség indítványa. A két férfi letartóztatásban van, női társuk bűnügyi felügyelet alatt áll.

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron