
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az esettel kapcsolatban az MTI-nek arról számolt be, hogy egy jelenleg 38 éves nagykanizsai férfi és 63 éves sormási társa a pötrétei vadásztársaság tagjaként bizalmas baráti viszonyban és szakmai kapcsolatban is volt a 48 éves nagykanizsai, szakképzett preparátorral. Mindhárom vádlott jól ismerte a vadászatra, illetve a védett vagy fokozottan védett állatokra vonatkozó jogszabályokat, tilalmakat.
A két vadász 2017 őszén - közelebbről nem ismert külföldi helyszínen - illegális medvevadászaton vett részt, ahol mindketten elejtettek egy-egy barnamedvét. A medvék bőrét és koponyáját a preparátor a megrendelők kérésének megfelelően kikészítette, majd 2018 májusában a trófeákat átadta.
Az elsőrendű vádlott az élethűen kipreparált barnamedve-trófeát egy vadászházban helyezte el, idősebb társa pedig a hétvégi házában. A rendőrség 2018 szeptemberében lefoglalta, majd a Pest Megyei Kormányhivatal mint országos hatáskörű természetvédelmi hatóság elkobozta a medvebőröket és a koponyákat.
A vádemelés kitér arra is, hogy a barnamedve fokozottan védett fajnak minősül, természetvédelmi értéke 250 ezer forint, a trófeájának tartásához szükséges engedélyekkel egyik vádlott sem rendelkezett, a preparátornak pedig a hasznosítására nem volt engedélye.
Pirger Csaba azt is elmondta, hogy a fiatalabb vadász még 2018 januárjában a pötrétei vadászházban átvett két svájci vendégvadásztól egy hűtőtáskát, amelyben védett madarak tetemei voltak. A preparátornál lefoglalt vízityúk, karvaly, egy harkályféle, valamint két egerészölyv természetvédelmi értéke összesen 200 ezer forint volt, ezeknek a madaraknak a magyarországi vadászata hatóságilag tilos, megszerzésük és tartásuk kizárólag természetvédelmi hatósági engedéllyel lehetséges, de ezzel egyik vádlott sem rendelkezett.
MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen