
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
2020. decemberében Karácsony Gergely facebook oldalán diadalittasan kijelentette, bárhányszor leírhatja és mondhatja: Tiborcz-adó, Tiborcz-, Tiborcz-adó. Tévedett.
Tiborcz István személyiségi jogi pert indított Karácsony Gergely ellen, mert önkormányzati választási kampányban, az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette.
A bírák korábban kimondták, hogy Tiborcz István nem minősül közszereplőnek.
A Fővárosi Ítélőtábla indoklásában kifejtette, hogy Karácsony Gergely új adónemmel kapcsolatos névválasztását magyarázó közlései alapján egyértelmű, hogy Karácsony választási esélyeinek javítása, azaz politikai haszonszerzés érdekében, Tiborcz Istvánnal szembeni vélt negatív társadalmi értékítéletet kiaknázandó nevezte el az új adónemet éppen róla.
Karácsony Gergelynek nyilvános bocsánatkérő közleményt kell közzétennie, ezen felül minden megjelent, jogsértő tartalmat törölnie kell. A jogsértés miatt pedig 500 ezer forint kártérítést is meg kell fizetnie Tiborcz István részére.
„A kampányom során a közösségi médiában több alkalommal is súlyosan megsértettem Tiborcz István névviseléshez fűződő jogát, amikor az általam bevezetni kívánt adónemet róla neveztem el. Mindezért elnézést kérek." – kell állnia a közleményben.
Tiborcz István üdvözölte a másodfokú bíróság ítéletét, és a sérelemdíjat felajánlotta a Bókay Gyermekklinikának.
"Őszintén remélem, hogy Karácsony Gergely főpolgármester tiszteletben tartja a bíróság jogerős döntését és a jövőben tartózkodik a további politikai haszonszerzés céljából elkövetett jogsértésektől. Továbbá, eleget tesz a bíróság által előírt nyilvános bocsánatkérésnek is.”
Címlapfotó: Facebook/Karácsony Gergely

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen