
Meghalt Bugár Imre

Tizenegy évesen már színpadon állt, közel hatvan éve a Budapesti Operettszínház tagja, nemrég pedig a Nemzet Színészének választották. Ő Lehoczky Zsuzsa, Kossuth-, és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, aki elárulta, miért nem lett Honthy Hanna „lánya”.
„Édesanyám német órára küldött, de én táncra és énekre mentem helyette. Nem tudatosan készültem a színészi pályára, a sors terelt ebbe az irányba” – mesélte a musicalek és operettek sztárja, Lehoczky Zsuzsa a Librettóban annak kapcsán, hogy már 11 évesen is színpadon állt. A 2021-ben Nemzet Színészének választott színművész 1962 óta az Operettszínház tagja. Az elmúlt közel hatvan év során voltak időszakok az életében, amikor egy hónapban 38 alkalommal állt színpadra.
A színművész pályatársait, köztük Honthy Hannát is elvarázsolta, aki örökbe is akarta őt fogadni.
"Telefonáltam anyukámnak Szegedre és elmeséltem, mit szeretne Hanna. Ám amikor hozzátettem, hogy fel kellene vennem a Honthy nevet is, csak egy hatalmas puffanást hallottam. Mint kiderült, édesanyám elájult. Ebben a pillanatban pedig eldőlt, hogy nem leszek Honthy Hanna lánya” – mesélte Lehoczky Zsuzsa az M5 Librettó című műsorában.
Címlapfotó: Budapesti Operettszínház

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin