2025. november 16. vasárnap, Ödön
10°C Budapest

Fényes nappal egy kávézó udvarán lőtt rá ismerősére - Videó

A férfi fegyverrel a kezében besétált a kávézó udvarára, majd lövöldözni kezdett. 
Tenyek.hu
2021. június 23., szerda 16:37
Vágólapra másolva!

Hétfő délután 17 óra után lövöldözés történt a szerbiai Čačak településen található Lapijaf kávézóban, amelyben többször megsebesítettek egy férfit. A sérült férfi a 27 éves Šele becenéven elhíresült M.Š. A támadó kapucnival és maszkkal biztosította, hogy senki ne ismerje fel. A felvétel alapján biztosra vehető, hogy a támadó ismerte az áldozatot, hiszen kétszer is ráijesztett, mielőtt lőtt volna. Az első lövés után az áldozat elesett, de sikerült felállnia és elmenekülnie, de a támadó nem adta fel, és másodjára is rálőtt - írta meg a balk.hu. 

A szerbiai eset egyik szemtanúja szerint félelmetes élmény volt látni, ahogyan fényes nappal a fegyveres férfi elkezdett lövöldözni ráadásul egy olyan helyen, ami kisgyerekes családok által is gyakran látogatott. 

A Tények.hu korábban beszámolt egy hasonló esetről, akkor egy, a nyílt utcán támadója elől menekülő férfi két kisgyereket rántott maga elé, velük védve saját testi épségét. 

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk