
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Novák Katalin az operatív törzs vezetőjeként tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a járvány előtti évekhez hasonlóan, az idén minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés az Erzsébet-táborok iránt. Annak érdekében, hogy egyetlen gyereket se kelljen visszautasítani, félmilliárd forint többletforrást biztosítanak ezekre a táborokra - tette hozzá.
Idén a napközis táborok mellett ottalvósakat is lehet szervezni, így a nyári szünet tíz hetében 110 ezer gyerek töltheti a szünidő egy részét Erzsébet-táborokban, a hétvégéken pedig családi táborokat szerveznek - ismertette.
Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a járványidőszak alatt felújították az Erzsébet-táborokat. A zánkait téliesítették is, Fonyódligetre pedig augusztus 1-jétől jurtatábort szerveznek.
Hozzátette: a táborokra a mindenkori járványügyi szabályok irányadók, és garantálják, hogy csak olyan felnőttek vehetnek részt a táborokban, akiknek van védettségi igazolványuk.
Kitért arra: az erdélyi Erzsébet-táborba az idén nem utaztatnak magyarországi gyerekeket, oda erdélyi magyar gyerekeket várnak.
A miniszter elmondta, a grémium azt javasolta, hogy a köznevelési intézmények augusztus utolsó hetében is szervezhessenek táborokat. Úgy látják, indokolt az eredeti rendelkezés felülvizsgálata - tette hozzá.
Biztonságra és szabadságra van szükségük az embereknek, ezt segíti a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs - fogalmazott. Jelezte, ma Magyarországon több vakcina van, mint amennyire szükség van, ez jelenti a garanciát az élet újraindítására.
A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs - Novák Katalin beszámolója szerint - hetente ülésezik majd, és a kormányzati szereplőkön kívül a kulturális és turisztikai élet képviselői, az országos tisztifőorvos, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete révén a civilek is képviseltetik magukat benne.
MTI/Fotó MTI/Soós Lajos

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen